A cím már árulkodik, hogy miről is lesz ebben a cikkben szó! Röviden az előzmények: a falunkban van egy európai uniós küldő- és fogadó szervezet, aki most két német önkéntes lányt fogad, egészen júniusig! A szervezet vezetői anyát kérték fel, hogy legyen a mentoruk, aki segít nekik, és bármilyen problémával fordulhatnak hozzá. Valamilyen szinten az is közrejátszott, hogy anyu nagyon jól beszél angolul és a lányok is anyanyelvi szinten beszélik! Szóval áthívtuk őket egy délutánra, meg ott volt még a vacsora is, hogy jobban megismerjük egymást...
Az egyik osztálytársam Jane is átjött, mert vele már korábban meg voltak beszélve a dolgok és már nem volt szivem visszamondani... Egyikőnk se látta még azelőtt őket, de feltétlen nekünk kellett kimenni eléjük. Ez volt a nap legnagyobb poénja! Az iskolához mentünk, mert bementek megnézni egy két német és angol órát. Állunk Jane-vel a kapuban és figyeljük, hogy kik mennek ki és be, hogy látunk e ismeretlent. Megláttuk őket, de nem voltunk benn biztosak hogy ők azok! Jane gyorsan megoldotta a problémát, odament és megkérdezte:
- Heló! Ti vagytok a németek?
-Heló!- válaszoltak.
Egyszercsak mellém lépett az iskola igazgatója és mondta, hogy igen ők azok, miért? Gyorsan bemutatkoztam és felvázoltam neki a szitut! Kicsit furcsán nézett, aztá elment. Bemutatkoztam a lányooknak és hazakísértük őket!
Otthon volt már Gery, és a családom is! Fura volt, mert csak anyával ketten tudtunk angoilul, Gery meg mire elgondolta magában, hogy hogy kellene németül elmondani, addigra mi már teljesen másról beszéltünk! Meg uyge a xcsalád magyarul beszélt én meg fordítottam, hogy senki se érezze magát kellemetlenül!
Végül a Facebookon csak pozitív visszajelzéseket kaptam a lányoktól a vacsorát és a programokat illetően! Azóta is beszélgetünk!
Ti voltatok már hasonló helyzetben, hogy fordítanotok kellett? Meséljetek!
